Nem egyformán működünk. Van, aki gyorsabban halad, van, aki lassabban. Van, aki szeret mindent előre megtervezni, más könnyebben változtat menet közben. A nehézség sokszor akkor kezdődik, amikor a saját működésünket tekintjük természetesnek, és azt szeretnénk, hogy a másik is ehhez igazodjon.

Ebben a videóban arról beszélünk, hogyan lehetünk rugalmasabbak úgy, hogy közben nem kell feladnunk önmagunkat, és hogyan ismerhetjük fel, amikor egy helyzet már nem egyszerűen zavar bennünket, hanem megnyomja azt a bizonyos „piros gombot”.

Megnézzük, mi történik bennünk ilyenkor, és hogyan tudunk megállni az automatikus reakció előtt. Külön foglalkozunk azzal is, amikor éppen a saját gyerekünk hoz ki a sodrunkból: hogyan húzhatunk határt, hogyan nevelhetünk úgy, hogy közben ne a pillanatnyi dühünk vagy feszültségünk beszéljen helyettünk.

Arról is szó lesz, hogy nem kell mindent szó nélkül hagynunk. Van, amit érdemes tisztázni, van, amikor ki kell állnunk magunkért, és van, amikor határt kell húznunk. De nem ugyanaz elmondani, amit gondolunk, mint mindenáron rávenni a másikat arra, hogy értsen velünk egyet.

A cél nem az, hogy soha többé ne legyünk mérgesek vagy ne lehessen bennünket kibillenteni. Hanem hogy egyre hamarabb felismerjük, mi történik bennünk, és egyre inkább mi döntsük el, hogyan szeretnénk reagálni.